Milyen költségekkel számoljak, ha igénybe veszem a Gáz1.hu szolgáltatását?

Nyilvánvalóan mindenki számára kecsegtetően hangzik, hogy éves szinten százezres, vagy akár milliós összegeket is megspórolhat céges gázszámláin. Ez az információ azonban önmagában még kevés, érthető, hogy szeretné tudni, pontosan mikor és legfőképpen mennyi pénzt kell fizetnie egy ilyen megtakarítás eléréséhez. Most ezt szeretnénk önnek bővebben kifejteni.

A munka 80 százaléka gyakorlatilag költségmentes

Meglepőnek tűnhet, de igaz, hogy a szolgáltatásunk nagy része ingyenes és kötelezettségmentes. Egészen addig a pontig ugyanis nem kell fizetnie érte, amíg a pályáztatás végeztével meg nem kapja a végleges ajánlatot.

Ez azt jelenti, hogy a munkafolyamat jelentős részét ingyen végezzük el. Nem kell ugyanis kifizetnie a pályázati csoportokba való bekerülésért, a pályáztatás egészét végigkísérő adminisztrációs feladatok elvégzéséért, és a gázkereskedőktől való ajánlatok bekéréséért sem.

Márpedig ezek a folyamatok rengeteg energiát, és még több időt emésztenek fel. A pályázati csoportok összeállítását például megelőzi egy hosszas igényfelmérő folyamat. Ennek során az önéhez hasonló cégektől, illetve az öntől kapott adatok alapján számításokat végzünk, ajánlatot teszünk önnek, amit, ha elfogad, előzetesen szerződünk a szakértői munkánkra.

Ezt követően kialakítjuk a csoportokat, és megkezdjük a gázkereskedők pályáztatását. Az ön dolga ebben a folyamatban pusztán annyi, hogy várja a gázkereskedőktől beérkező ajánlatokat, amelyeket mi azonnal továbbítunk önnek.

Ezzel rengeteg időt és energiát spórolunk meg önnek, melyet mind saját cége fejlesztésére és működtetésére fordíthat. Képzelje el, mennyi idejét foglalná le, ha személyesen kéne felkeresnie a gázszámláin spórolni kívánó cégek képviselőit! Az ezzel járó adminisztrációs terheket és hirdetési költségeket már nem is említve.

Ebből tisztán látszik, hogy gyakorlatilag költségmentesen jut el addig a pontig, amikor feketén-fehéren bemutatjuk önnek, hogy pontosan mekkora összeget tudtunk cégének megspórolni. Fizetési kötelezettsége csak akkor keletkezik, amikor ez a megtakarítás bekövetkezett.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy még abban az esetben is elállhat a szolgáltatás igénybevételétől, amikor konkrét papíralapú ajánlatokon látja a gázkereskedők ajánlatait. Fizetési kötelezettsége természetesen ebben az esetben sincs. A felmérés, a pályáztatás és az egyéb feladatkörök költségei kizárólag a Gáz1.hu-t terhelik.

Mi történik, miután elfogadom az ajánlatot?

A gázkereskedő által adott ajánlat elfogadását követően elindítjuk a kereskedőváltási folyamatot, hogy cége minél hamarabb hozzájusson az olcsó földázhoz. Ekkor lép életbe a köztünk és az Ön cége közötti szerződés, és csak ekkor kötelezi magát az Ön cége arra, hogy megfizeti számunkra az előzetesen számszerűsített szakértői díjat.

A szakértői díj összege több tényezőből adódik össze. Függ cége gázfogyasztásának mértékétől, valamint az általunk elvégzett munka összetettségétől és komplikáltságától. A legfontosabb azonban, hogy legyen szó bármilyen mértékű fogyasztásról, illetve bármilyen bonyolult jogszabályértelmezési, pályáztatási és adminisztrációs feladatokról, a díj minden esetben csak egy töredéke annak, amit cége megtakarít az olcsóbb földgázzal. Az Ön által fizetett szakértői díj a működési költségeinket fedezi, és ezen felül némi hasznot tartalmaz.

Pontosan mikor kell fizetnem a Gáz1.hu szolgáltatásaiért?

A legtöbb szolgáltatással ellentétben nálunk nincsenek előzetes költségek. Ahogyan már említettük, a munka elvégzését megelőzően nem számolunk fel semmilyen díjtételt. Önnek kizárólag akkor kell fizetnie, amikor már az általunk kiharcolt, kedvezményes feltételek szerint számlázott, olcsóbb gázt kapja.

Tehát lényegében csak akkor keletkezik fizetési kötelezettsége, amikor a konkrét megtakarítást első alkalommal realizálja. Azt követően pedig, hogy cégéhez már az olcsóbb gáz áramlik, kiállítunk egy számlát, melyet a kiállítás dátumától számított 15 napon belül kell kiegyenlítenie.

Ha bármilyen kérdése van szolgáltatásunkkal kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal, mi pedig készséggel segítünk önnek a gázpiacon történő kiigazodásban!

Kérjen részletes tájékoztatást!

Megmutatjuk, hogyan lesz a legalacsonyabb a gázszámlája, és végigvezetjük a teljes folyamaton - bármiféle kötelezettség nélkül.
Töltse ki a mezőket, és kattintson a gombra.

A Gáz1.hu csak vállalkozások számára nyújt szolgáltatást, magánszemélyek számára nem.
20 m3/óra vagy afeletti gázóra mérőteljesítmény esetén válassza a nagyfogyasztó lehetőséget!


Adatait bizalmasan kezeljük, és soha nem adjuk át harmadik félnek.

További témakörök